CSENDÉLET FESTMÉNYEK

    Röviden a csendéletekről. Írásos feljegyzés van arról, hogy egy ókori görög művész (Apellész, Nagy Sándor udvari festője) olyan élethű gyümölcs csendéletet festett, hogy rászálltak a madarak. A csendéletek a római művészetben is megtalálhatóak: mozaikokon és falfreskókon (pd. Pompeii) már láthatunk gyümölcsöket, növényeket ábrázoló kompozíciókat is. A csendélet előzményeiként tekintenek az itáliai intarziákra (bútordíszítésekre) és szárnyas oltárok részleteire is, melyek mindenféleképpen szimbolikus többletjelentést tartalmaztak. A később festett csendéletek is tovább viszik ezt a hagyományt, jelképeket, attribútumokat (olyan tárgy, mely egy személyhez szorosan kapcsolódik) ábrázolnak. Caravaggio nevéhez fűződnek az első realisztikus hangvételű csendéletek megjelenése: pd. féregrágta, közönséges gyümölcsöket szerepeltet Gyümölcsös kosár c. festményén. A vallásos témákat a protestantizmus elterjedésével fölváltotta a mindennapi élet ábrázolása. A 17. századi németalföldi (holland, flamand) csendéleteken terítők, poharak, gyümölcstartók, porcelánok,  ötvösmunkák, stb. szerepeltek. Leghíresebb csendélet festők ebben az időszakban W. Kalf, W. Claesz Heda. A 18. században élt legjelentősebb csendélet festő J. S. Chardin, aki eleinte nyugodt hangulatú csendéleteket festett: virágokat, gyümölcsöket, elejtett vadakat és konyhaeszközöket, mielőtt áttért volna a zsánerképekre. Az impresszionisták és posztimpresszionisták már kerülték a mélyebb mondanivalót csendéleteiken. Szinte nincs ember, aki ne ismerné Cézanne gyümölcsös festményeit és Van Gogh napraforgóit. A mai napig is, stílustól függően sok festő repertoárjában – így Kun Zsolt festményein is – szerepel a csendélet.