CSENDÉLET FESTMÉNYEK
Röviden a csendéletekről. Írásos feljegyzés van arról, hogy
egy ókori görög művész (Apellész, Nagy Sándor udvari festője) olyan élethű
gyümölcs csendéletet festett, hogy rászálltak a madarak. A csendéletek a római
művészetben is megtalálhatóak: mozaikokon és falfreskókon (pd. Pompeii) már
láthatunk gyümölcsöket, növényeket ábrázoló kompozíciókat is. A csendélet
előzményeiként tekintenek az itáliai intarziákra (bútordíszítésekre) és
szárnyas oltárok részleteire is, melyek mindenféleképpen szimbolikus
többletjelentést tartalmaztak. A később festett csendéletek is tovább viszik
ezt a hagyományt, jelképeket, attribútumokat (olyan tárgy, mely egy személyhez
szorosan kapcsolódik) ábrázolnak. Caravaggio nevéhez fűződnek az első
realisztikus hangvételű csendéletek megjelenése: pd. féregrágta, közönséges
gyümölcsöket szerepeltet Gyümölcsös kosár c. festményén. A vallásos témákat a
protestantizmus elterjedésével fölváltotta a mindennapi élet ábrázolása. A 17.
századi németalföldi (holland, flamand) csendéleteken terítők, poharak,
gyümölcstartók, porcelánok, ötvösmunkák,
stb. szerepeltek. Leghíresebb csendélet festők ebben az időszakban W. Kalf, W.
Claesz Heda. A 18. században élt legjelentősebb csendélet festő J. S. Chardin,
aki eleinte nyugodt hangulatú csendéleteket festett: virágokat, gyümölcsöket,
elejtett vadakat és konyhaeszközöket, mielőtt áttért volna a zsánerképekre. Az
impresszionisták és posztimpresszionisták már kerülték a mélyebb mondanivalót
csendéleteiken. Szinte nincs ember, aki ne ismerné Cézanne gyümölcsös
festményeit és Van Gogh napraforgóit. A mai napig is, stílustól függően sok
festő repertoárjában – így Kun Zsolt festményein is – szerepel a csendélet.